Kontaktlencse pro és kontra

2020.09.26. Dave Dean 0 Comments

Kontaktlencse: igen vagy nem?

Van, aki nem próbálja ki, sőt egyenesen óckodik tőle. Van, aki viszont el sem tudja képzelni az életét nélküle. Van, aki sajnos érzékeny rá és nem tudja viselni. Egy ősellenség vagy épp a legjobb barát. A kontaktlencse megváltásként robban be azok számára, akik különböző okok miatt, de nem szívesen viseltek szemüveget. Ezek lencsék a szemüveggel ellentétben gyakorlatilag láthatatlanok, mégis jó szolgálatot tesznek azoknak, akik rosszul látnak. Ha valaki ritkán visel kontaktlencsét, akkor érdemes egynapos lágy lencsét választani, míg hosszabb távon, megfelelő gondozás mellett a kemény lencse térül meg. A lágy és a kemény lencse közötti választást elsősorban a tevékenység határozza meg. Irodai munkához alkalmasabb a kemény kontaktlencse, a légkondicionálás miatt. De például a sportoknál a lágy lencsét ajánlják, mert kisebb a valószínűsége, hogy elmozdul. Az új generációs, lágy, vékony lencsék légáteresztők, nem váltanak ki allergiát, nem izgatják a szemet, és nem okoznak benne idegentest-érzetet.

Vannak napi, havi és éves lencsék. Ezeket minden nap ki kell venni, és legalább négy órán keresztül tisztító folyadékban kell tartani. Léteznek folyamatosan viselhető lencsék is, de ajánlott ezeket is kivenni, mert a szemnek szüksége van a regenerálódásra.

A kontaktlencse viselésének szabályai

Kontaktlencsét viselni körültekintőbb feladat, mint szemüveget. Higiénikusabb körülményekre van szükség, hogy elkerüljük a fertőzéseket vagy az irritációkat. Ennek megfelelően mindig mossunk alaposan kezet, szárítsuk meg, mielőtt a szemünkhöz vagy a lencsékhez nyúlnánk. Az ápoló- és tároló folyadékok kiválasztásakor fogadjuk meg a szemészorvos tanácsát. Egy lencse viselése során ne változtassuk meg a tároló szert. Ez fontos a lencse élettartalmának érdekében. Ennek megfelelően a csapvíz sem alkalmas a folyadék helyettesítésére. Szemünk védelmének érdekében a kivétel után, de még a tároló folyadékba helyezése előtt tisztítsuk le a szennyeződéseket a folyadékkal. A tároló tisztántartásáról se feledkezzünk meg. A kontaktlencse nem alkalmas úszásra. ég a legtisztább uszoda vizében is lehetnek kórokozók és ez duplán igaz a pezsgőfürdőkre, tavakra, folyókra vagy akár az óceánra. Még a csapvízben is lehetnek mikrobák. A kórokozók és a kontaktlencse nem alkotnak jó kombinációt, mert fertőzést, irritációt okozhatnak a szemen. Sokan azt tanácsolják, hogy ha a kontaktlencse vízzel érintkezik, akkor attól szabaduljunk azonnal meg.

Az alvás is igen gyakran felmerülő kérdés. Kontaktlencsében alapvetően tilos aludni. Nem alkalmasak arra, hogy 24 órán keresztül vagy éjszaka viseljük őket. Vannak már olyan lencsék, amelyek kivételt képeznek, de mielőtt bármit tennénk, konzultáljuk szemészorvosunkkal.

Mikor ne viselj kontaktlencsét?

Néhány esetben a kontaktlencse nem ajánlott, vagy egyenesen kizárt. Ha szemünk beteg, akkor kerüljük a használatát, különösen akkor, ha gyulladásos tüneteink vannak. Ez allergia-szezonban kiváltképp gyakori. Érdemes erre az időszakra napi lencsére váltani. Amennyiben ragaszkodunk a lencsékhez, nézzünk szét a https://eoptika.hu/termekek/kontaktlencse.html oldalon, ahol számos különböző kontaktlencse közül választhatjuk ki a nekünk megfelelőt. Akár a szemüveg is megfontolandó. A sok könnyezés során a könnyben található fehérje kicsapódik a lencse felszínére, amely kellemetlenné teszi a viselést. Gyógyszeres kezelés mellett a gyakori lencseváltás segít egy ilyen helyzetben. Ha a szemünk kellemetlen tüneteket produkál, ne erőltessük a dolgot. A látásunk a legfontosabb.

Smink és kontaktlencse?

A kontaktlencse kompatibilis a sminkkel, nem úgy, mint a szemüveg. Ennek ellenére legyünk óvatosak, mert a szemcsék a lencse alá kerülhetnek és irritációt okozhatnak. Mindig előbb a lencséket tegyük be és utána sminkeljünk, így kisebb az esély erre. A kézmosás itt is kiemelten fontos! A sminket azután távolítsuk el, hogy már kivettük őket. Így a különböző krémek, olajok, festékszemcsék, még ha be is kerülnek a szemrésbe, nem rakódnak fel a kontaktlencsére. Külön figyelmet igényel a hajlakk használata is. Mi mindent tehetünk még? Nagyon fontos, hogy a sminkek, amiket használunk, ne legyenek lejárva. Ez kiváltképp igaz a szempillaspirálokra és szemfestékekre. Használjunk jó minőségű sminkecseteket, és hipoallergén, szemészetileg tesztelt sminkszereket, melyek biztonságosabbak az érzékeny szeműeknek és a kontaktlencse viselőknek. Sokat tehetünk szemünk egészségéért, ha kerüljük az olaj-alapú sminkek használatát, és ha lehet, csukott szemmel púderezzünk, hogy az apró púderszemcsék még véletlenül se kerüljenek a kontaktlencse alá. Ugyanezen okból kerüljük a csillámokat. Sajnos hasonlóan kerülendő a szemceruza és tus is. A festék a szemhéj alsó és felső részén könnyen elzárhatja a könnycsatornákat, ráadásul a darabjaik a lencsék alá kerülhetnek.

A megfelelő termékekkel és rutin kialakításával a sminkelés semmivel sem lesz körülményesebb, mint azok esetében, akik sem lencséket, sem szemüveget nem viselnek.